BLOG

Világszerte ismert már, hogy a rendszeresen végzet meditációs gyakorlatoknak pozitív hatása van az egészségi állapotra, betegség esetén javítja a gyógyulás esélyeit és segíti a testet a regenerálódásban. Többek között ez a gyógyító tulajdonság keltette fel a nyugati civilizációban élő ember kíváncsiságát a főként keleti kultúrákból származó mentális gyakorlat iránt.

Mivel az újévi fogadalmak (vagy tervek 😉) között az egyik leggyakoribb a dohányzásról való leszokás, ezért szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik letennék a cigarettát.
Ahhoz, hogy a leszokás sikeres legyen, a következő lépéseken érdemes végighaladni.

Újévkor rendszerint mindannyian átgondoljuk az eltelt év eseményeit, tanulságait, levonjuk az akár időnként fájó következtetéseket és elhatározzuk, hogy az idei év más lesz. Fogadalmakkal nyomatékosítjuk, hogy idén többet teszünk majd az egészségünkért, megszabadulunk a káros szenvedélyeinktől, hasznosabban fogjuk tölteni a szabadidőnket vagy rendezzük a munkahelyi gondjainkat.
Az ilyen fogadalmak azonban sokszor tiszavirág életűek, nagyjából január első hetében ugyanis már a legtöbben meg is szegik az önmaguknak tett ígéretüket.
De milyen agyi működések állhatnak ennek a hátterében és mit tehettünk, hogy eredményesen véghez vigyük a terveinket?

Mindig is lenyűgözött az emberi elme sokszínűsége, sajátos felépítése vagy időnként akár humoros működése. Azokat az eseteket pedig különösen izgalmasnak találom, amikor a tudatalatti elme egészen frappáns módon hívja fel a figyelmet egy még lezáratlanul maradt konfliktus rendezésének fontosságára. Egy ilyen esetet szeretnék elmesélni, amelyről egy INVERSUM felhasználónk számolt be nekem.

A stresszkezelés témájában eltérőek a megközelítések, de abban egyetértés van, hogy mindenképpen foglalkozni kell vele, mert az ilyenkor felszabaduló hormonok nem csak kellemetlen érzést okoznak, de az emberi szervezetre is káros hatással vannak.
Nézzük most végig, hogy milyen lehetőségek vannak a kezelésére.

Kétségkívül az egyik legizgalmasabb mentális jelenség az emberi játszma, amikor akarva vagy akaratlanul manipuláljuk egymást vagy akár önmagunkat. A kisgyereket is órákig le lehet kötni néhány gombbal, ha azok megnyomására történik akár csak valami egyszerű jelenség, mondjuk csak egy-egy hangeffektus. Lenyűgöző élményt nyújt az, hogy hatással lehettem valamire, ezért újra és újra megnyomom azokat a gombokat, amíg csak a kiváltott hatást meg nem unom.

Azt hiszem, azóta érdekel az ember működése, mióta láttam édesapámat, ahogy orvosként megvizsgálta egy jó barátom térdét. Miközben tapintotta és mozgatta az ízületet, átszellemülten figyelt, ami nekem úgy tűnt, mintha röntgenszemekkel belelátott volna, hogy mi történik a bőr felszíne alatt. Engem azonban nem a test, hanem az agy, pontosabban az elme működése nyűgözött és nyűgöz le a mai napig, amit munkám során bőven volt lehetőségem elmélyülten vizsgálni.

Az én családomban az idegennyelv ismerete és használata nem csak elvárás, hanem játékos kihívás is volt mindig. A nagycsaládból sokan beszélnek jól angolul, de van, aki franciául, oroszul, németül is, sőt még az arab nyelv valamelyik dialektusa is részét képezi a beszélt nyelveknek. De számomra édesapám nyelvtudása volt a leginkább lenyűgöző, mert akárhány szót is tudott egy nyelven, azt biztos, hogy használta is.