BETEGSÉG LELKI OKÁNAK FELDERÍTÉSE
2 éve rosszindulatú pajzsmirígy daganatot diagnosztizáltak nálam. Műtéti úton eltávolították a problémát, viszont egyértelmű volt számomra, hogy fel kell kutatnom az okokat, amik ide vezettek. Mind testileg, mind lelkileg.
Ahogy kutattam a megoldást a lelki dolgaim feltárására eljutottam az Inversum oldalára. Kipróbáltam az ingyenes verziót és nagyon megtetszett. Utána előfizettem és sikerült a daganatom kialakulásának teljes lelki eredetét feltárnom a program segítségével. Ez nagyon nagy segítség volt számomra.
Azóta is amikor lelkileg megvisel egy probléma, akadály az életemben, mindig újra igénybe veszem az Inversumot.
Sikeresen át tudom vele írni a gyerekkori negatív emlékeimet, így a jelenben sokkal higgadtabban és tisztábban látok helyzeteket. A kapcsolataim is rengeteget változtak ennek hatására.
Gyógytornászként dolgozom és azóta sok páciensemnek ajánlom az oldalt.
F. Éva (41), gyógytornász, Kecskemét
KAPCSOLAT RENDEZÉSE FELNŐTT GYERMEKKEL
Korábban már olvastam az Inversum-ról, de nekem tavaly nyáron jött el a pillanat, hogy kipróbáljam. A legfontosabb témám a Fiammal való kapcsolatom rendezése volt.
Szüleimmel sem volt meg soha a klasszikus szülő-gyerek közelség, elváltak a szüleim, van 5 testvérem 3 anyától 2 apától, néha már azt sem tudom ki kinek a kije. Szinte semelyik terápiás csoportban nem dolgozunk nevelőszülővel, vagy mostoha testvérrel, hiába kértem. Sok-sok fájdalom szakadt fel, addig csináltam, amíg a dühből valódi elengedés lett. Rettentő nehezen és sok hanganyag után sikerült csak.
A nagy önsajnálat után döbbentem rá, hogy ugyanazt csinálom a gyerekemmel, mint velem a szüleim. Nem szándékosan tettem, de nagyon elszégyelltem magam.
Meséltem az Inversumról a Fiamnak (22). Érdeklődött, hogy mi ez, elmeséltem nagy vonalakban a felismeréseket. Egy alkalommal átadtam a gépemet, vigye be a szobájába (tudom, ezt nem szabadott volna, de tényleg csak 1 anyagot csinált meg). Megnézte az oktatóvideót, összeállította a témáját majd szó nélkül visszaadta a gépet.
Ennek már egy éve és már tudjuk mondani egymásnak, hogy "büszke vagyok rád" és "szeretlek". Tudom, ez más családokban természetes, nálunk sosem volt az. Néha még meg is öleljük egymást. Ezt megelőzően 8-10 éves korában öleltem meg utoljára, így az első ennyi év után vígjátékba illő jelenet volt. Szeretnék jó Anya lenni, mindig is szerettem volna, csak nem tudtam hogyan kell. Igyekszem és jól esik ezt megélni.
V.P.
SZOCIÁLIS SZORONGÁS LEGYŐZÉSE
Évek óta küzdöttem azzal a problémával, hogy ha számomra idegen emberekkel kellett személyesen beszélnem, akkor kizökkentem a komfortzónámból és patakokban folyt rajtam a veríték. Emiatt soha nem voltam egy kommunikatív ember, inkább csak jó hallgatóság.
Az INVERSUM rendszerét használva fejben vissza tudtam menni az időben és láttam magam síró csecsemőként egy kórházi inkubátorban. Felkavaró élmény volt, heves érzelmi állapotba kerültem a látvány miatt. A helyzet megoldása az lett, hogy beszéltem és megnyugtattam gyermekkori önmagam és ezt addig ismételtem, amíg már nem volt bennem kellemetlen érzés.
A meditációk elvégzése óta a mindennapokban már sokkal könnyebben és feszélyezettség nélkül tudtam másokkal kommunikálni.
Köszönöm!
P.A. (43), ügyintéző, Budapest
GYÁSZ ÉS LELKIISMERETFURDALÁS RENDEZÉSE AZ ÉDESAPÁVAL
A rendszeren keresztül édesapámmal dolgoztam fel egy fájdalmas tettemet.
Édesapám fiatal koromban alkoholista lett, a családi kapcsolat megromlott otthon, folyamatosak voltak a veszekedések. Sokat láttam szenvedni, megláttam a törékeny részét, és így felnőtt fejjel visszagondolva mérhetetlen fájdalmmal küzdött. Tinédzser koromban, hosszú kemény idők után szétköltöztünk, őt évekig nem láttam, csak pár évre rá jött egy rendőr a halálhírével.
Sajnálatos módon egy tettemet nem tudtam elfelejteni, ezt dolgoztam fel az Inversum rendszerének segítségével. Azt mondtam neki - még amikor együtt laktunk és ő küzdött az alkohollal -, amikor nagyon haragudtam rá, hogy megváltoztatom a nevemet. Ettől ő akkor teljesen összetört, nagyon rossz érzés volt, hogy én, még a fia is ellene megyek.
Nehéz, de jó érzés volt ahhoz az emlékhez vissza menni, és hosszas, több körös képzeletbeli beszélgetés után megbocsátásra lelni. A lelkem megkönnyebbült utána, most már nem mély fájdalommal gondolok vissza az esetre.
Hálás vagyok, hogy a program létezik és én akkor rátaláltam.
Sz.Csaba (38), irodai alkalmazott
GYÁSZ RENDEZÉSE AZ ÉDESANYÁVAL
Az Inversumot több probléma megoldására is használtam. Leginkább a gyász, elengedés, régi sérelmek feldolgozásával foglalkoztam. Édesanyámmal nem volt túl jó viszonyom, sok volt bennem a harag, megbántottság, düh, ki nem mondott szavak.
Az Inversum segítségével sikerült békét lelnem magamban, a meditáció alatt elmondtam a sérelmeimet, megbocsátottam édesanyámnak, hatalmas békét éreztem utána és megnyugvást. Ezen problémám megoldódott, de sok más miatt továbbra is használom az Inversumot.
Köszönöm!
M.ZS.
SZORONGÁS FELOLDÁSA
Több megoldandó problémámat is felírtam és sorba haladtam mindegyiken, az INVERSUM rendszerét alkalmazva.
Egyik probléma a szorongás volt, amit minden nap éreztem: akármikor előjött, félelem és egyéb érzés is kísérte.
Az Inversum rendszerben a kérdésekre válaszolva kialakítottam a nekem megfelelő hanganyagot. A létrehozott vezetett meditációt kellett csak követnem ellazult állapotban, amiben kiderült, hogy egy gyermekkori probléma volt a szorongásom oka.
Gyermekkoromban is hasonló félelmet, szorongást és egyéb érzést éltem át a családomban történt problémák miatt.
Beugrottak az emlékek és “kijavítottam” az akkori érzelmeimet. Időnként több emlék is beugrott és azokban is “javítottam”. A meditációk után, nyugodtabb és vidámabb lettem, néha csak úgy önfeledten elkezdtem nevetni.
És a fejfájásom is elmúlt, ami egyébként elég gyakran jelentkezett, és azóta nem is jött elő.
N.Zs. (32), légiutas kísérő
MAGÁNYTÓL VALÓ FÉLELEM FELOLDÁSA
Az Inversum segítségével egy régi, gyermekkori traumát sikerült feldolgoznom, amiről tudatosan nem feltételeztem, hogy mély nyomot hagyott bennem.
A jól kidolgozott program segítségével 20 perc időráfordítással megoldást kaptam rá.
Megszabadultam egy nagyon kellemetlen félelemtől, aminek a gyökerét egész addig nem értettem, míg az Inversumban fel nem tártam. Olyan volt, mint egy rövid időutazás ahhoz az eseményhez, amit gyermekként éltem át és félelmet keltett az akkori gyermeki önmagamban.
A program végére már nagyon kellemesen, megkönnyebbülten éreztem magam.
Azóta nem félek az egyedülléttől és nem zavar többé az ehhez társult szorongás sem.
Hálás vagyok, köszönöm!
L. Katalin (38), kertészmérnök
BETEGSÉGTŐL VALÓ RETTEGÉS ENYHÍTÉSE
Több mint egy éve kínlódom emésztési zavarokkal. Korán felmerült bennem, hogy mindennek az oka a lelki állapotomra vezethető vissza, leginkább a betegségtől és következményeitől való rettegésre. Ezért kezdtem bele az Inversum alkalmazásába.
Egy havi előfizetést vásároltam. Már a második meditáció során rendkívüli érzelmek szabadultak fel bennem, megértettem, hogy a félelmem abból is táplálkozik, hogy magam is gyermekkoromban vesztettem el az egyik szülőmet, és megijedtem attól, hogy a saját gyermekeim is megélhetik ugyanezt a sorsot.
Az útnak, amelyet be kellene járnom, szerintem még csak az elején vagyok, de elindultam.
Mindvégig biztonságban éreztem magam, mintha figyeltek volna rám, holott nyilván csak a hanganyag segítségére támaszkodtam.
M. Mariann
GYERMEK SZÜLETÉSE KAPCSÁN KIALAKULT FÉLELMEK OLDÁSA ÉS GYÁSZMUNKA
Elsősorban félelmeim leküzdésében hívtam segítségül a rendszert, amik a gyermekem megszületése óta egyre nagyobbra duzzadtak és éreztem, hogy a gondolataimból lassan egy horrorfilm vázlata is összeállhatna.
Megdöbbentő érzések, emlékek, felismerések jutottak felszínre a meditációk hallgatása során, melyeken keresztül megértettem a különböző helyzetekben adott érzelmi reakcióimat, így ezután azok nem frusztrálnak többé. Hasonló problémákkal küzdő anyáknak, apáknak szívből ajánlom!
Majd hosszú hezitálás után hozzányúltam a gyász témaköréhez is. Apukám évtizedekkel ezelőtti váratlan halála óta feldolgozatlanul keringett bennem a gyász érzése. Most végre rászántam magam a búcsúzásra és már nem nyom agyon az érzés, hogy e világban már nem találkozunk.
Az Inversumban szeretem, hogy a saját esetemre szabott, vezetett meditációkon keresztül oldhatom meg a problémáimat, úgy, hogy közben senkinek sem kell mondanom egy szót sem magamról.
H.E. (42), vállalkozó
SZORONGÁS KEZELÉSE, FOGYÁS
Én rendszeres szorongással küzdöttem, ami mellé társult egyfajta állandó belső feszültség és sajnos idővel plusz kilók is, ami egyre jobban zavart.
Az orvosok azt mondták semmi fizikai tünetem, betegségem nincs, viszont rengeteg múltbeli, gyermekkori sérelmet, terhet hordozok - amiket ha leteszek sokkal jobban fogom érezni magam, és a fogyás is beindul.
Azt azonban nem tudtam mik ezek a sérelmek, vagy egyáltalán, hogy álljak neki ennek az egész "feldolgozásnak".
Anyukám hallott az Inversumról és nagyon szeretett volna segíteni nekem, így ajándékba kaptam tőle egy előfizetést. Nagyon sokat segítettek a hanganyagok, rengeteg szorongástól szabadultam meg, szabadabbnak és nyugodtabbnak érzem magam sokkal.
Rávilágított régi gyermekkori eseményekre, ami miatt felnőttként nem tudtam teljes, kiegyensúlyozott életét élni. Amikor elakadtam, András nagyon segítőkész volt, még aznap részletes és nagyon alapos választ kaptam tőle.
Én mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki és használja ezt a fantasztikus rendszert, ami egyedülálló segítséget nyújt olyan problémák megoldásában, amik akár gyermekkorig nyúlnak vissza, és mindezt az otthon kényelméből teheti meg.
Végtelen hálás vagyok Andrásnak és Csapatának ezért a lehetőségért!
Köszönöm! 🙏🙏🙏
Varga Viktória
ARCON JELENTKEZŐ TIKKELÉS CSÖKKENTÉSE
Négy éve alakult ki a jobb szememen és arcfélen egy rángatózás (TIK).
Voltam teljes körű neurológiai kivizsgáláson (MR,EEG is), minden eredményem negatív lett. Betegségemet psychosomaticus eredetűnek véleményezték, ezért alternatív megoldásokat kerestem.
Több negatív élmény után találtam rá az Inverzumra, mely hatására felére csökkent a rángatózások ereje, nagysága és ritkábban is jelentek meg.
Ezen eredmény eléréséhez személyesen Domján András is hozzá segített, mert minden kérdésemre e-mailben azonnal válaszolt.
A sok csalódás után ez az eredmény nekem sokat jelent, köszönöm Inverzum!
B.András (61), gépészmérnök
BETEGSÉG LELKI OKÁNAK, A TEHETETLENSÉG ÉRZÉSÉNEK ENYHÍTÉSE
Betegség okát kerestem a magas TSH hormonszint miatt, a T4 és T3 hormonok még értékhatáron belül vannak.
Betegség okának megtalálására meditáltam, első alkalommal amikor odáig jutottam a meditációban, hogy hamarosan megjelenik egy szó, megoldás, nekem beugrott nagyon erősen a tehetetlenség szó.
Pár nappal később megnéztem a Lelki eredetű betegségek lexikona c. könyvben, és mind az agyalapi mirigy, mind a pajzsmirigy betegsége kapcsán említi a tehetetlenség érzését.
Több alkalommal is elvégeztem e témában a meditációt, több gyerekkori esemény is előjött, ahol tehetetlennek éreztem magam, egy kivétellel sikerült is azt a meditációban rendeznem.
Arra az egy eseményre még többször visszatértem, de nem sikerült teljesen feloldanom még, viszont azt tudatosítottam magamban, hogy már felnőtt vagyok, nem gyerek, nem vagyok tehetetlen.
Megfigyelve magamat, munkahelyemen is nagyon sokszor éreztem a tehetetlenség érzését. Rájöttem arra, hogy tudnék mit tenni, csak sokszor azért nem teszem meg, mert kellemetlen lenne a számomra.
Most már tudatosan figyelek erre és megteszem, amit tennem kell, ha nem is mindig könnyű, de nagyon felszabadító érzés!
B. R.Mária (53 ), egészségügyi szakdolgozó
KONCENTRÁCIÓ FEJLESZTÉSE, BARÁTI KAPCSOLATOK RENDEZÉSE
A gimnázium végétől az egyetemen át egészen a múlt hétig olyan tanulási nehézségeim voltak, amelyek okát nem tudtam megfogalmazni, csak azt éreztem, hogy valami gátol, és nem tudok úgy koncentrálni, ahogy azelőtt.
Teljesítményem megromlott, ami állandó frusztrációt okozott, és mindezek a problémák a munkavállalással sem szűntek meg, sőt, csak tovább fokozódtak.
A hanganyag segítségével megtaláltam a problémám forrását, és gyakorlatilag tégláról-téglára haladva lebontottam az évekkel ezelőtt bennem keletkezett gátakat.
Az Inversum által számos magánéleti kudarcomat is sikerült feldolgoznom. Elengedtem olyan embereket, akik valamiért éveken át makacsul ragaszkodtak a lelkemhez, ami nagy terhet jelentett nekem, és ezáltal az altatót is képes voltam elhagyni, szinte egyik napról a másikra.
András megnyugtató és lelkesítő hangja olyan, hogy az első pillanatban érzed, megbízhatsz benne, és teljes bizonyossággal érzed, hogy biztonsággal bolyonghatsz a tudatalattid végtelen erdejében. Olyan, mintha végig fogná a kezed, és türelmesen, de veled, érted izgulva várná, hogy rátalálj a megoldásra.
Hosszú még az utam, de már most mérhetetlenül hálás vagyok az Inversumnak.
G. Flóra
GYÁSZ RENDEZÉSE ÉDESANYÁVAL, NAGYSZÜLŐK ELENGEDÉSE, ÖNÉRTÉKELÉS HELYREÁLLÍTÁSA
Mivel nekem nagyon hatékony volt az Inversum, szeretném, ha másokhoz is eljutna ez a módszer, ezért megosztom személyes tapasztalataimat. Sem vezetett meditációban, sem hipnózisban semmiféle előtapasztalatom nem volt, de a logikusan felépített rendszer valóban végig fogta a kezem. És az egyszeri szakmai kérdésemre is szinte azonnal megkaptam a személyre szóló, részletes (1 oldalas) végtelenül kedves és empatikus választ. Ekkor tudatosult bennem, hogy itt jó kezekben vagyok.
Az elmúlt év - vélhetőleg a járványhelyzet miatt is - felerősítette bennem a lelki traumákat, melyeket gyermek- és fiatalkorom óta cipeltem: alkoholbeteg, mentálisan zavart anya nevelt 8 éves koromig, ezután anyai nagyszüleim formálták áldottá a gyermekkorom, viszont őket 20 évesen egy év leforgása alatt veszítettem el.
Az elején picit hezitáltam a 30 napos előfizetés kapcsán, viszont egyáltalán nem bántam meg. Sőt az Inversummal 30 nap alatt sokkal több problémát sikerült megoldanom és felgöngyölítenem mint, a 6 hónapos pszichoterápiával, hiszen itt a gyökérokokat sikerült megtalálnom és feloldanom. Rendezve a gyászokat, és a szüleimmel való kapcsolatomat mázsás súlyokat tudtam letenni, felszabadultam lelkileg és most már kimondhatom, hogy elégedett, boldog vagyok és reálisan látom az életem. Már nem cipelem azt a terhet, ami nem épít és azt, ami soha nem is volt az enyém... (sokszor bukott ki, hogy alkoholbeteg édesanyám szégyenét, terhét cipeltem a mai napig), holott ezidáig úgy éreztem, őt már végleg lezártam, és semmilyen hatással nincs rám. Elképesztő volt szembesülni azzal, hogy a migrén már nem döntött le a lábamról, nem volt már rosszullétem, hányingerem mellette és nem kellett egy teljes napot átaludnom, hogy jól legyek. Egy fejfájás csillapító megoldotta és karaokezni is tudtam közben. :) Ezek számomra csodák és bevallom itt el is pityeredtem, mert ezzel is már 8 éve küzdöttem.
Az önértékelésemmel is problémám volt, ami munkahelyi kudarctól való félelemben nyilvánult meg. Az Inversum után az első állásinterjút követően fel is vettek, és ami a legfontosabb, hogy teljesen másképp, önbizalomteljesen és nem rástresszelve éltem meg már az interjúra való felkészülést is. Az ember a változást, ha az jó, szerencsére hamar megszokja, és volt úgy, hogy csak egy hónappal az Inversum után tudatosult bennem, hogy már egy hónapja nem kellett bevennem gyógynövényes szorongásoldó tablettát (amit decemberre már 3-asával szedtem). A szkeptikus párom is konstatálta, hogy ez működik. Őt is meglepte ez a sok pozitív fordulat, és jó látnom, hogy ez rá is hatással van. :)
Naphosszat sorolhatnám azt a rengeteg ráébredést és változást, amit az Inversum adott. Mégegyszer szeretnék köszönetet mondani Domján Úrnak és csapatának, hálás szívvel gondolok Önökre!! :)
B. Éva (31) mérnök
„Az INVERSUM egésze olyan, mintha egy segítő jóbarát elmagyarázná a miérteket, megmutatná, hogy merre kell keresni a megoldásokat, majd végig is kísérne a megoldáshoz vezető úton.”
Az INVERSUM módszerét annyira jónak tartom, hogy szeretném megosztani a tapasztalataimat róla, hátha ezzel hozzásegítem a még hezitálókat ahhoz, hogy kipróbálják. 30 napos előfizetést vásároltam, mert tudtam, hogy sok mindent kellene feldolgoznom a gyermekkoromból, amihez bizony sok idő kell.
Az INVERSUM nagyszerű választásnak bizonyult számomra, igazi énidőként éltem meg a gyakorlatokat, mivel azokkal a kérdésekkel foglalkoztam, amiket én választottam és akkor kezdtem neki egy új érzelem gyökerének felkutatásához, amikor én elérkezettnek láttam rá az időt. A meditációk alatt csak magam előtt kellett megnyílnom, ezáltal teljesen őszinte tudtam lenni, nem volt értelme eltitkolni bármit, vagy szégyellni a feltörő érzéseket, ami szerintem a lelki problémák megoldásához kulcsfontosságú.
Az oktatófilmek megnézésével indultam el, amelyek teljesen érthető módon magyarázzák el az összefüggéseket és a különböző problémákra használható megoldásokat. Ezek után nagyon kíváncsian vágtam bele a meditációkba, amelyek alatt a saját tempómban haladhattam, a visszajelzéseimen múlt, hogy mikor és milyen irányban folytatódott a meditáció szövege.
Nagyon érdekes élmény volt, amikor olyan régi emlékek tárultak fel egy-egy érzéssel kapcsolatban, amelyek tudatosan soha nem jutottak volna eszembe és mégis az akkori benyomások voltak hatással a jelenemre. Mind a 6 témakörből végeztem meditációkat, és mindegyik után úgy éreztem, hogy sokat tettem a lelki nyugalmam érdekében.
Az INVERSUM egésze olyan, mintha egy segítő jóbarát elmagyarázná a miérteket, megmutatná, hogy merre kell keresni a megoldásokat, majd végig is kísérne a megoldáshoz vezető úton. Nagy-nagy köszönet érte az alkotóinak!
Müller Zsuzsa
„Jobb kedvű lettem, vidámabb és ezt a családtagjaim is észrevették!”
Nagyon örülök, hogy az INVERSUM-ot használhattam! A jól felépített hanganyagok nagyon sok erőt adtak, főleg a gyász feldolgozásához (apukám halála miatt), egészség témakörben (szorongásomnál) és munkahelyem elvesztésénél (önbizalom növelés) céljából!
A személyre szabott meditáció nagyon jó volt számomra, valamint András hangja is nagyon megnyugtató.
Jobb kedvű lettem, vidámabb és ezt a családtagjaim is észrevették! Úgy érzem, hogy sokat segített nekem a mindennapi életem jobbá tételében! Köszönöm, hogy van az INVERSUM!
M-né K. Éva (45)
„Nagyon fontos még elmondanom, hogy a tapasztaltak sokkal elfogadóbbá tettek, látván magamat, hogy hogyan működöm, jobban megértek másokat is, hisz ők is így működnek.”
Hálásan köszönöm, hogy egészségügyi dolgozóként ingyen használhattam az INVERSUMOT. Gratulálok nektek, csodálatosat alkottatok. Az már biztos, hogy egy jobb világot hagytok magatok után. Miattatok büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.
Csodálatos élményeim és felismeréseim lettek a hanganyagok hallgatása kapcsán. Fantasztikus így rálátni egy élethelyzetre, olyan érzelmeket találtam, amikre nem is gondoltam. Volt, amikor megláttam egy helyzetben, hogy más emberek érzelmeihez kötődöm, de nincs közöm hozzá, ez nagyon felszabadító. Gyermek énemnek olyan segítséget tudtam adni a meditációban, hogy a mostani énem is nagyon boldog volt ettől, egész nap csodálatosan éreztem magam. Nagyon fontos még elmondanom, hogy a tapasztaltak sokkal elfogadóbbá tettek, látván magamat, hogy hogyan működöm, jobban megértek másokat is, hisz ők is így működnek.
Az INVERSUM használatával mindannyian egy kicsit jobbá tudunk válni és ezzel a világot is egy kicsit jobbá tudjuk tenni. Mindenkinek szívből ajánlom. Napi szinten kellene mindenkinek használni.
B-né Mária (52)
„A korábban bekapcsoló rossz minták, amikkel sokszor megnehezítettem a helyzetek kezelését vagy magamnak ártottam, fokozatosan kezdenek eltűnni, és a helyükbe új reakciók, nyugalom, tisztán látás kerül.”
Az INVERSUM rendszeres használata óta a legszembetűnőbb változás az, ahogy a naponta előforduló stresszhelyzetekre, bántó szituációkra, konfliktusokra reagálok. A korábban bekapcsoló rossz minták, amikkel sokszor megnehezítettem a helyzetek kezelését vagy magamnak ártottam, fokozatosan kezdenek eltűnni, és a helyükbe új reakciók, nyugalom, tisztán látás kerül.
Mintha valami kikapcsolta volna bennem az évek óta ismétlődően előjövő helyzetekre adott automatikus reakcióimat, melyeket én magam is jól ismertem már, és ezek helyébe nyugodt, egyértelmű válaszok kerülnének, melyek használata új automatizmus kezd lenni.
A félelmeim köré épített falak és bizonytalanságok, melyekkel magamat hátráltattam és helyeztem rossz vagy önbántó helyzetbe, kezdenek lebontódni, és nyugalom veszi át a helyét. Az Inversum használata egy kicsit olyan nekem, mint egy magammal folytatott önismereti játék, ami a lehető legjobbat hozza ki belőlem.
Homoky Dorka (28), Budapest
„Az állandó görcs oldódott a gyomromból, kitisztult a fejem, és bár fárasztó volt ezeket az intenzív érzelmeket átélni, másnapra visszanyertem a fókuszt és az irányítást az életem felett.”
Édesapám halála után úgy éreztem, egész jól vagyok, nem is gondoltam, hogy szükségem lenne bármiféle terápiára. De az, hogy nem kell beszélnem róla idegeneknek, növelte a bizalmamat. Válaszoltam a kérdésekre, generáltam hanganyagot, aztán a nagyjából egy órás vezetett anyag végén azt éreztem, hogy igen, ez valóban oldás volt.
Az állandó görcs oldódott a gyomromból, kitisztult a fejem, és bár fárasztó volt ezeket az intenzív érzelmeket átélni, másnapra visszanyertem a fókuszt és az irányítást az életem felett. Igen, van veszteségélményem, de az a mindent letaroló fájdalom nincsen, gondolok apura, és tudok mosolyogni, amikor eszembe jut, néha meg is lepődök rajta, hogy akkor én ezt most valóban feldolgoztam és elengedtem. Köszönöm.
Melinda (44), Budapest
„Az elmúlt hetek belső utazása után sokkal jobban alszom és nyugodtabb vagyok. Nagy eredménynek tartom. Fontos dolog.”
"Életem legjobb befektetése a magamra fordított idő volt az Inversum használatával. Ezt ajánlom mindenkinek, így a környezet és a család is sokkal boldogabb lesz. Az Inversum lehetőséget ad arra, hogy segíts magadon. Tudom, hogy ez a legnehezebb, jobb lenne ha ezt más tenné meg, vagy csak egy bogyót bevéve megoldódnának a problémáink: elmúlik a betegség, lefogyunk, boldogok leszünk. Ez nem megy. De ha szánsz magadra időt az Inversum lehet az eszközöd arra, hogy elindulj és megoldásokat találj.
A filmeket végignézve már sok minden kiderült a saját életemről, hibáimról, gondjaimról. Jó volt-e vele szembesülni? Nem, dehogy volt, de egyszer ezt is meg kell tenni. Utána sokkal, de sokkal könnyebb a lélek. Az elmúlt hetek belső utazása után sokkal jobban alszom és nyugodtabb vagyok. Nagy eredménynek tartom. Fontos dolog. Lélekerősítők a múltba tett utak és találkozások. Ne félj tőle, senki sem fog bántani. Hiszen egyedül vagy, akkor hagyod abba, amikor akarod.
Először azt hittem, hogy rákattantam, majd abba sem tudom hagyni. De igen. Egyszer csak jön a jelzés, hogy most elég, pihenni kell és feldolgozni mindazt amit átéltem. Hogy fogom-e még használni az Inversumot? Biztos. Majd, ha szükségét érzem.
Kívánok mindenkinek jó utazást!"
Ágnes, Budapest
„A hónapok óta gyötrő rémálmok, amik miatt szinte nem is aludtam - ezért állandóan fáradt és lelkileg teljesen labilis lettem - megszűntek, ennek több hete, és már másnap boldogan ébredtem egy kiadós alvás után!”
Már az oktatófilmek nézése közben is sokszor volt "aha" élményem, rengeteg információt kaptam az emberek és az emberi kapcsolatok működéséről. Előfordult, hogy a felismeréstől sírva néztem végig egy részt (a családról szólót), ám ez megkönnyebbült sírás volt.
Az interaktív lehetőségnek köszönhetően, használat közben is dönthetek, merre megyek tovább egy-egy meditációban. András megnyugtató hangja biztonságérzetet nyújt. Rengeteg témakör közül választhatok, majdnem mindig sikerült beállítanom a megfelelő hanganyagot, amikor valamit mégsem találtam, kértem az INVERSUM csapatától segítséget, amit gyorsan meg is kaptam.
Az egészséggel kapcsolatos meditációk is interaktívak, szinte hihetetlen, mennyi lehetőség rejlik az egész INVERSUM programban!
A hónapok óta gyötrő rémálmok, amik miatt szinte nem is aludtam - ezért állandóan fáradt és lelkileg teljesen labilis lettem - megszűntek, ennek több hete, és már másnap boldogan ébredtem egy kiadós alvás után!
Rájöttem, miért olyan fontos nekem, miért szeretek dohányozni, holott évtizedek alatt egyre betegebbé tett.
El tudtam búcsúzni szeretettel olyan, számomra fontos emberektől, akiktől másként nem tehettem meg. (A gyászról szóló videót szívből ajánlom!) Megszűnt a magammal szemben érzett bűntudat is, miután ráleltem a gyökerére.
Érdekes és igazán szívet melengető érzés találkozni korábbi, főként kisgyermekkori önmagammal. Hát még segíteni neki és megnyugtatni! Így persze a mostani énemnek is segítek.
Eddigi 45 évem alatt szinte alig éltem vagy inkább túl sok mindent megéltem, így van még bőven rendeznivalóm a belső vilagomban, és hála az INVERSUM készítőinek, ezt meg is tudom tenni az otthonom kényelmében. Köszönöm!
Pecz Mária Mónika
„Az Inversum segítségével olyan érzelmi összefüggéseket tártam fel a jelenem és a múltam között, amik az Inversum nélkül SOHA nem jutottak volna eszembe. Megváltoztak az érzelmeim, hozzáállásom az élet több területén is."
Az Inversum segítségével olyan érzelmi összefüggéseket tártam fel a jelenem és a múltam között, amik az Inversum nélkül SOHA nem jutottak volna eszembe. Megváltoztak az érzelmeim, hozzáállásom az élet több területén is.
Korlátok bomlottak le, problémás helyzetek okait derítettem fel és oldottam meg a rendszert használva. A legnagyobb ajándék a tudatosság, amiben az Inversum fényéveket repít előre.
Ajánlom mindenkinek, aki szeret foglalkozni önmagával, az életével. Aki szeretné megtudni, hogy mit miért érez, gondol, tesz. Mi miért történik vagy nem történik vele és körülötte, mi miért sikerül vagy nem sikerül. És aki mindezeken szeretne változtatni.
H. Edina, Győr
„... minden egyes meditációmnál új és váratlan emlékkel találkoztam, pedig hosszú pályafutásom alatt már sok belső munkát végeztem. Egyértelműen pozitív hatású tapasztalatokat szereztem.”
Pszichológusként volt némi kétségem, amikor először hallottam az Inversumról. Nehezen tudtam elképzelni, hogy az önállóan használható eszköz mennyire lehet hatásos.
Az első 30 nap használat egyik ámulatból a másikba ejtett. A bemutató film elvarázsolt. Az útmutatók alapos kidolgozottsága és érthetősége tiszteletet ébresztett. Az oktatófilmek szakmailag is hitelesek, helytállók, és András - visszafogott előadásmódja ellenére - szinte észrevtélenül kapcsolatot teremt hallgatójával, és egy szabad, felfedező, bizalmat keltő, szeretetteli világba léptet be.
A meditációs hanganyok személyre szabhatósága és interaktivitása teljesen egyedi megoldás. András hangja úgy vezet, mintha valóban jelen lenne, és olyan biztonságérzetet teremt, amiben az érzelmek szabadon a felszínre törhetnek.
A rendszer további nagy előnye és újdonsága, hogy mindenki önálló munkát végezhet vele, egyéni időbeosztással, egyéni intezitással. A segítő személyétől való függőség helyett az „én csinálom“ építő érzése alakulhat ki a felhasználóban.
Szubjektív élményem pedig: minden egyes meditációmnál új és váratlan emlékkel találkoztam, pedig hosszú pályafutásom alatt már sok belső munkát végeztem. Egyértelműen pozitív hatású tapasztalatokat szereztem.
Az Inversumnak – véleményem szerint – előkelő helye van az önsegítő, önismereti és meditációs eszközök, módszerek palettáján. Gratulálok a csapatnak!
M. Mária, pszichológus
„Az Inversumot magas szintű, jól kidolgozott programnak tartom, és szívesen ajánlom minden olyan úton járó társamnak, aki egyedül szeretne dolgozni a problémái megoldásán.”
Nagyon örültem, amikor beválasztottak az Inversum tesztcsapatába! Óriási lelkesedéssel kezdtem bele a felület tanulmányozásába, az oktatófilmek hallgatásába, és az interaktív hanganyagokkal való meditációs munkába! Úgy érzem, már az oktatófilmek többszöri meghallgatása is nagyon nagy segítség volt, tele rácsodálkozással és aha-élménnyel.
Az interaktív munka nagyon izgalmas, és az ismétlés lehetőségével igen hatékony is! Tetszik a szabadság, hogy bárhol, bármikor tudok dolgozni magamon, tetszik az ellazulási technikák változtathatósága, tetszik, hogy egy-egy meditáción belül is rengeteg lehetőségem van megszabni, hogy mikor induljak tovább, és hogy merre haladjak, esetleg visszafelé, még egyszer körbejárva a kérdést, vagy tovább menve. András hangja nagyon kellemes, hol lelkes, hol nagyon megnyugtató, és természetesen ez is egy nagyon fontos és meghatározó tényező egy ilyen helyzetben.
Az Inversumot magas szintű, jól kidolgozott programnak tartom, és szívesen ajánlom minden olyan úton járó társamnak, aki egyedül szeretne dolgozni a problémái megoldásán.
S. Zsuzsa (57), zenész-tanár, Budapest
„...nincs kétségem, maximálisan bizonyos számomra, hogy jó módszerrel, jó úton járok a „feladataim” megoldásában.”
Ősszel, közel fél évvel ezelőtt voltam személyesen hipnoterápián Andrásnál, így a rendszer tesztelése előtt már volt elképzelésem arról, milyen állapotra készüljek a program által generált helyzetekben. Így csak megerősíteni tudom, hogy a személyesen megélt vezetett meditáció és a rendszer által indukált érzelmi világ szinte pontosan megegyező megélést keltett bennem, végeredményét tekintve is hozta a már korábbról is ismert és megtapasztalt, már-már „elvárt” sikert.
Természetes, hogy lennének bennem kérdések, ha most először, a program kapcsán találkoztam volna vezetett meditációval, mint például: "Tényleg jól csinálom?" vagy "Normális, hogy most így érzek?" De így, hogy mindkét élményt megtapasztalhattam, nincs kétségem, maximálisan bizonyos számomra, hogy jó módszerrel, jó úton járok a „feladataim” megoldásában.
D. Dóra (43), Budapest
„Sok munka van még, de úgy érzem, hogy az Inversum segítségével végleg túl tudok lépni olyan dolgokon, amelyeken eddig egy módszerrel sem sikerült.”
Kisgyerekkorom óta van problémám az önértékelésemmel, amit valószínűleg a szüleim válását követő időszak váltott ki bennem. Nehezemre esik kapcsolatot teremteni új emberekkel, de sokszor a kollégáim között is feszélyezve érzem magam. Több alkalommal jártam pszichológusnál, ami – bár sok dolgot feltárt – nem enyhített a szorongásomon. Domján András Facebook oldalán találkoztam a lehetőséggel, ahol az elsők között próbálhattam ki az Inversum-ot. Sok önismereti módszert kipróbáltam már, de ez minden szempontból egyedinek és újnak bizonyult.
Az oktatófilmek közül először csak a munkahelyi problémákkal foglalkozó részt néztem végig, de hamar kiderült, hogy a család témáját feldolgozó rész mennyire fontos nagyon sok olyan dolog valódi megértéséhez, melyekről azt hittem, hogy már rég túl vagyok rajta. Sok munka van még, de úgy érzem, hogy az Inversum segítségével végleg túl tudok lépni olyan dolgokon, amelyeken eddig egy módszerrel sem sikerült. Sok dolgom van még, de jó úton haladok, köszönöm a lehetőséget!
K. Krisztián (34), Budapest
"Ez a program fantasztikus, korábban sosem találkoztam hasonlóval! A rendszer egyértelmű és könnyen használható.”
Ez a program fantasztikus, korábban sosem találkoztam hasonlóval! A rendszer egyértelmű és könnyen használható. A interjúfilm lenyűgözően érdekes, teljesen megragadja az ember figyelmét.
Én például sosem tudtam korábban, hogy milyen megközelítésből találjam meg a problémáim gyökerét, ezért a programban már az oktatófilmek is nagyon sokat segítettek, hát még a kérdőívek és a hanganyagok, melyekből kideríthetem, hogy honnan is erednek a problémáim. Sikerült is megoldanom már egyet, amely évek óta nyomasztott. Ez egy szerettem elvesztésével kapcsolatos gyász rendezése volt. Ezen a sikerélményen felbuzdulva nagyon fellelkesedtem, hogy a többi nehézségemre is megoldást találhatok.
M. Johanna (26), Budapest
„Tetszik, hogy mindenféle ideológiától mentes észérveket hoz fel az érzelmeink felismerésére és kezelésére.”
Szoftverfejlesztőként általában a racionális megoldások érdekelnek így a legtöbb „mentális dologgal” foglalkozó módszert enyhén szólva nehezen tudom befogadni. Az Inversumot a testvérem ajánlotta, aki már mindenféle „szellemi” tanfolyamot elvégzett, így természetesen tőle ezt is kétkedve fogadtam, de addig erősködött, amíg beneveztem „béta tesztelőnek”. A belépés után rákattintottam az első oktatófilmre és még aznap végignéztem az összeset (!) Tetszik, hogy mindenféle ideológiától semleges, „észérveket” hoz fel az érzelmeink felismerésére és kezelésére. Már a filmekért megérte belefognom, de másnap kitöltöttem az első kérdőívem, amiből a rendszer összerakott egy olyan hanganyagot, ami egy adott problémámra segített a válasz megkeresésében. A rendszer nagyon átgondolt, alapos, egyedi, és valódi segítség a magamfajta, másokat a lelki gondjaival nem szívesen terhelő ember számára.
S. Ferenc (28), Tatabánya
„Csodás belső utazásban volt részem a hanganyagokat hallgatva. Olyan összefüggéseket értettem meg, amikre józan ésszel esélyem sem lett volna.”
Nagyon tetszik, hogy már a relaxáció elején kihangsúlyozásra kerül, hogy biztonságban történik minden, és az is, hogy az esetlegesen feltörő intenzív érzelmek kezelésére is ad instrukciót. Tetszett továbbá az is, hogy a tudatalatti tényleg mindig csak annyit hoz fel, amivel foglalkozni tudsz, és ami a megértéshez kell.
A saját utamon azt vettem észre, hogy amikor kiindultam egy munkahelyi helyzetből, néhány relaxáció után világossá vált, hogy van bennem egy megfelelési kényszer, aztán rájöttem, hogy ez milyen gondolatmenet köré épül, hogy ez honnan ered, és végül oda jutottam, hogy egy olyan - anyukámmal kapcsolatos - emléket kellene rendeznem, amit gyerekként még nem érthettem meg.
Nagyon sok mindent megértettem az életemből, az elmúlt időszakomból. Azt érzem, hogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Bárhogy is van, az biztos, hogy a rendszer nagyon hasznos. Mindegy, hogy a tudatos elme hogyan vélekedik róla, az akkor is tény, hogy mélyen belül elindul valami változás, amit egy megmagyarázhatatlannak tűnő nyugalomként, békességként érzel. Eddig ez a legjobb önismereti módszer, amivel találkoztam! Köszi Inversum csapata! :)
Csodás belső utazásban volt részem a hanganyagokat hallgatva. Olyan összefüggéseket értettem meg, amikre józan ésszel esélyem sem lett volna. Fantasztikus élmény, ahogy a tudatalattid feltárulkozik előtted, és elvezet a problémák valós megoldásához! Megunhatatlan! Csak ajánlani tudom!
Török Zita (37), jogász
„Mindenkinek csak ajánlani tudom, könnyen használható, átlátható rendszer önmagunk feltérképezésében és rendbe rakásában!”
Az Inversum használata alatt érzelmeink nyomán tárjuk fel belső világunkat, melyet rögtön helyre is tehetünk, pontot téve akár évek óta húzódó probléma vagy konfliktus végére.
Bódi Virág (40), közgazdász, Budapest
„Az Inversum segít elindulni a probléma megoldásának útján, végig fogja a kezedet, nem hagy magadra."
Ugyanakkor a legfontosabb érdeme az, hogy nem egy mintamegoldást ad, hanem Te magad éred el a saját, egyedi célodat. A meditációk újdonsága az interaktív módszer, amely még inkább személyessé, "Neked szólóvá" teszi a hanganyagokat.
Csaba (57), mérnök, Budapest
„Az szabad időbeosztás azért volt fontos, mert 2 gyermekem van.”
Szerintem szuper az oldal! Ütős a film! Csodálatos, hogy egyénre szabottan dolgozhatok a problémámon. Ráadásul csak a saját időbeosztásomhoz kell igazodnom. Az szabad időbeosztás azért volt fontos, mert 2 gyermekem van. A nagyobbik ovis, a kicsivel vagyok itthon és alvásidőben tudtam az Inversum-mal foglalkozni.
Gabriella (31), Budakeszi
„Nekem sokat segített, és még várom a további pozitív eredményeket.”
Profi munka, végig érdekes, figyelemfelkeltő. Az INVERSUM egy nagyszerű, könnyen használható eszköz arra, hogy problémáinkat képesek legyünk saját magunk megoldani. Az igényes, jól összeállított oktatóvideókkal, egyéni igényekre szabható hanganyagokkal lehetőségünk van arra, hogy életünk nehéz helyzeteire úgy találjunk megoldást, hogy közben biztonságban érezhessük magunkat. Rátalálhatunk ismétlődő problémáink gyökerére, eredetére, és az útmutatásnak megfelelően megoldásra lelünk. Nekem sokat segített, és még várom a további pozitív eredményeket.
Hoffbauerné Sinkó Csilla (60), gyerekagykontroll-oktató, Pécs
"Én csak ajánlani tudom mindenki számára, aki változtatni szeretne az életén, de nem tudja, hol is kezdhetné el!”
Nekem nagyon tetszett az INVERSUM. Az oktatóvideók sokat segítenek a problémák feltárásában, ezáltal könnyen megfogalmazhatjuk céljainkat, hogy mi az, amin változtatni szeretnénk. Ezek alapján személyre szabott vezetett meditációt kapunk, amivel a felmerülő problémák megoldásra találnak. Én csak ajánlani tudom mindenki számára, aki változtatni szeretne az életén, de nem tudja, hol is kezdhetné el! Nekem sokat segített!
Papp Andrea (48), Esztergom
„Ha 15 évvel ezelőtt lett volna ilyen program, talán az egész életem másképp alakul, de sosem késő tisztább fejjel újrakezdeni.”
Sokan mondják, hogy egy igazi férfi nem sír. Rám sem volt eddig jellemző, de az Inversumnak hála, olyan mélységig láttam magamba, mint eddig talán soha. Az kisfilmeket végignézve már nehéz ugyanúgy vélekedni mint azelőtt. Két felnőttkorú gyerek apjaként most is sok mindent másképp csinálnék, mint régen, de a hanganyag meghallgatása után már egyre kevésbé haragszom magamra és egyre bizakodóbb vagyok a jövőmet illetően. Ha 15 évvel ezelőtt lett volna ilyen program, talán az egész életem másképp alakul, de sosem késő tisztább fejjel újrakezdeni.
V. István (49), Győr
„Egy csodás rendszer, tisztelet, és elismerés a megálmodóinak.”
Az Inversum rendszere logikusan felépített, az információk és a feladatok egymásra épülnek. Egyben öntanuló rendszer is, ami igazodik az egyén problémáihoz, olyan érzés, mintha a rendszer tudná, hogy mit kell megoldani. Azok számára is érthető, akik soha nem találkoztak még sem hipnózissal, sem vezetett belső útkereséssel. Nem szabad megijedni, ha első néhány alkalommal nem érezhető nagy változás, mert a problémáink sokszor olyan mélyre vannak temetve, hogy idő kell ahhoz, hogy a felszínre érkezzenek, és meggyógyuljanak. Egy csodás rendszer, tisztelet, és elismerés a megálmodóinak.
Nóra (48), Baja
„Mivel voltam már Andrásnál, azt mondhatom, hogy legalább olyan eredményes az Inversum használata, mint a személyes találkozás.”
Köszönöm, hogy lehetőségem volt használni ezt a fantasztikus "önsegítő" programot! Már az első benyomásom pozitív volt. A meditációkat kényelmesen, időkorlátok nélkül végezhettem. Meditáció végén éreztem a megkönnyebbülést, nyugalmat, azt hogy hatékony volt. Mivel voltam már Andrásnál, azt mondhatom, hogy legalább olyan eredményes az Inversum használata, mint a személyes találkozás. Későbbiekben is mindenképp használni szeretném!
Takácsné Rózsás Nikoletta (42), Szentgotthárd
“Az Inversum már az első meditáció elvégzése után olyan változást nyújtott az életem egy problémás területén, ami megkönnyítette a mindennapjaimat.”
Amit egy átlagos meditációval hónapokba, évekbe telne megoldani, az itt egy pillanat alatt feloldódhat. Sőt olyan érzések is kiderültek számomra, amikről nem is tudtam, hogy nyomasztanak tudat alatt, így eddig megoldást sem kerestem rájuk.
Zsuzsa (27), énekes, Szeged