Ki nem gondolkodott már el azon, hogy vajon mi is az élet értelme? A válasz erre a kérdésre – már ha egyáltalán létezik – azért nem egyszerű, mert a nézőponttól függ.
Lehet, hogy sokan meglepődnek rajta, de volt idő, amikor a mások előtt való szereplés komoly szorongással töltött el és ez bizony gyakran okozott nehézséget. Középiskolás koromban, amikor a gimnázium pinceklubjában zenéltem egy barátommal közönség előtt, akkor bizony mindent megtettem azért, hogy elkerüljem a nézők tekintetét. A hangszerembe bújva játszottam és végtelenül zavarban voltam, amikor csak rám terelődött a figyelem. Mindig vállaltam a kihívást, de soha nem éreztem benne jól magam.
A félelemnek rengeteg arca van és ezerféle módon tud előtörni. Van közöttük olyan, amire találni logikus magyarázatot, hogy miért nincs értelme, és már ezzel is lehet valamennyire enyhíteni az érzést. Viszont az anyagi bizonytalanságtól való félelem egy olyan alattomos verzió, amit általában meg tudunk indokolni vélt vagy valós érvekkel.
A félelem talán leggyakoribb formája a szorongás, ami rengeteg ember mindennapjait keseríti meg. Ez az időszakosan előjövő vagy akár állandósult félelem egy roppant kínzó érzés, de szerencsére van kiút belőle. Viszont jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy sokszor mi magunk kerüljük el a megoldáshoz vezető utakat, mert valamilyen okból ragaszkodunk a szorongásunkhoz.
Ha voltál már valaha féltékeny az életedben, akkor pontosan tudod, hogy mennyire fel tudja őrölni az embert ez az érzés. Mondjuk ki: mocsok egy dolog a féltékenység, mert általában illúziókra épül, amitől ostobának és tehetetlennek érzi magát az ember.
Fura dolog az ego. Nem meglepő, hogy sok önismerettel foglalkozó szakember és szakirodalom foglalkozik vele, mert rengeteg élethelyzetben okoz nehézséget a működése, vagy jelenthet megoldást annak felismerése. Így van ez a párkapcsolatban is, ezért gondoltam, hogy írok ezzel kapcsolatban néhány keresetlen szót.
Aki még nem szakított vagy nem dobtak ki egy párkapcsolatból, az nem is élt igazán. Furcsa dolog ezt kimondani is, de akárhány kliensemmel beszéltem a szakításáról, a reakcióikból és a válaszaikból szinte szám szerint meg lehetett mondani, hogy ez hányadik komolyabb kapcsolata volt.
Ha a párkapcsolatban folyton ez a kérdés merül fel, akkor az csak egy dolgot jelenthet: éppen kőkemény játszma zajlik a két fél között. Olyan ez, mint egy bokszmeccs, ahol feszülten várjuk a következő menetet, közötte pedig újabb és újabb stratégiákat ötlünk ki arra, hogy milyen módon lehetnénk mi a nyerők. A szünetek között konzultálunk az „edzőinkkel”, akik nagy szakértelemmel, vagy inkább lelkesedéssel magyarázzák a náluk már oly sokszor bevált taktikákat.