Van élet a szakítás/válás után is
Aki még nem szakított vagy nem dobtak ki egy párkapcsolatból, az nem is élt igazán. Furcsa dolog ezt kimondani is, de akárhány kliensemmel beszéltem a szakításáról, a reakcióikból és a válaszaikból szinte szám szerint meg lehetett mondani, hogy ez hányadik komolyabb kapcsolata volt.
ISMERKEDÉS A PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁKKAL
Általában az első szakításnál mindent túlértékelünk. „Ez volt a legcsodásabb és soha többé nem lesz ilyen” és hasonlók jelennek meg az ember fejében és elnyújtottan próbálunk gondoskodni arról, hogy azért legalább a barátság ne szűnjön meg, mert nem akarjuk elveszíteni ezt az értékes embert. Ez nagyjából odáig tart, amíg valamelyikünknek újból lesz egy olyan ember az életében, aki miatt átértékeli a dolgokat.
TÖBB SZAKÍTÁS = MÉLYEBB ÖNISMERET
A második szakításnál rutinosabbakká válunk, de van bennünk egy kis kudarc érzés is, a „már a második nem jött össze” érzés, ami abból érzékelhető, hogy elkezdjük a saját ballépéseinket elemezni, vajon mi hol rontottuk el. Ugyanakkor nem sajnálkozunk a másik miatt annyira és egyre könnyebben is felejtődik el. Az önsajnálatban viszont bőven lehet lubickolni.
VAN REMÉNY SZAKÍTÁS UTÁN IS!
Innentől kezdve már nem csak a számok érdekesek, hanem az is, hogy meddig jutottunk el a kapcsolatban, sőt az idő előre haladtával egyre inkább ez a szempont lesz érdekesebb. Lehet, hogy több rövidebb próbálkozás következik, mivel egyre rutinosabban tudjuk a jelentkezőket kiszűrni.
Viszont egyre jobban megtörhet a hitünk abban, hogy létezik olyan, akivel tényleg le lehet egy életet élni. Amikor ez a megkeményedés eljut a lemondásig, általában akkor toppan be valaki, aki felkavarja az állóvizet és rettegéssel tölti el a lelkünket.
Ha ez a személy megmarad, akkor könnyen lehet, hogy örök társra leltél, de nem csak azért, mert ő a tökéletes társ. Az összes eddigi tapasztalatod téged tett kellően éretté ahhoz, hogy őszintén tudj figyelni magadra és egy másik emberre egyszerre, és felszabadultan élvezni az együtt töltött időt.
Ha pedig nem marad meg, akkor eddigre már talán te is rájöttél, hogy ha nem jött össze, akkor annak meg van az oka és nincs miért siratni.
A LELKI BÉKE KULCSA AZ ELENGEDÉS
Minden egyes szakításért hálás lehetsz, mert így vagy úgy közelebb visz a boldog párkapcsolathoz. Ha pedig újra és újra ismétlődő jelenségek figyelhetők meg a kapcsolataidban, a párkapcsolati viselkedésedben, akkor érdemes a mélyére ásni, mert lehet, hogy olyan érzelmek és minták kapcsolódnak be bizonyos helyzetekben, amik akadályoznak a tovább lépésben és a boldogulásban. Ilyen esetben érdemes ezeket az érzelmeket felderíteni és megoldani, hogy elhárítsuk az akadályokat magunk elől.
MEGOLDÁST KERESEL PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁKRA?
Szeretnél többet megtudni arról, hogy a szakítás/válás után milyen lehetőség van a bekapcsolódó érzelmek és minták „átprogramozására”, és hogyan használható ehhez az INVERSUM - Önszuggesztiós és meditációs rendszere?
👉 Regisztrálj ingyenesen és hozd létre a felhasználó fiókod, hogy megnézhesd az ÚTMUTATÓ c. filmet, amiben elmagyarázom, hogyan működik és hogyan segíthet neked ez az önszuggesztiós és meditációs rendszer.
👉 Utána pedig nézd meg az OKTATÓFILMEK menüpontban Párkapcsolat című előzetest, hogy megtudd, milyen témákkal foglalkozik és milyen kérdésekre ad választ az előfizetéssel elérhető teljes önismereti oktatófilm.
🌱 Ha szeretnéd ki is próbálni, milyenek az INVERSUM interaktív, vezetett meditációi, akkor belépés után az INTERAKTÍV HANGANYAGOK menüpontban pedig AJÁNDÉK meditációkat is találsz:
• NYUGALOM vagy CÉL vizualizációs meditáció
• NAPINDÍTÓ vagy ALTATÓ meditáció